← Rendelő

Védőoltásokról mai szemmel. Tévhitek és valóság.

DR. NAGY LEVENTE

Az emberiség ősidők óta megtapasztalta, hogy egyes fertőző betegségek szerencsés átvészelése után védettség marad vissza. Ez a felismerés volt az alapja azoknak a próbálkozásoknak, amelyekkel az ember régtől fogva igyekezett a természetet e téren is utánozni. Ezek a megfigyelések vezettek végülis a mai mesterséges immunizálási folyamatok létrejöttéhez. Ma már a védőoltások segítségével számos fertőző betegség ellen kialakítható a fajlagos, specifikus immunitás.

E téren az utóbbi években valódi, vagy nem valódi, tudományos és tudománytalan érvek csatájának vagyunk tanúi. Ezek sajnos leggyakrabban negatív irányba terelik azon szülők és paciensek véleményét, akik ezek után ellenségesen vagy gyanakodva viszonyulnak a védőoltásokhoz, antibiotikumokhoz, és általában a kezelésekhez. Ezeknek az embereknek a többségét egyrészt a tájékozatlanság, vagy a nem megfelelő helyekről szerzett információk sokasága befolyásolja, akik ebben az információ-özönben, nem tudják szétválasztani a haszontalant a hasznostól, a megtévesztőt a valóstól, a tudománytalant a tudományostól.

Sajnos az emberek nagy része túl gyanakvóvá vált, miután szárnyra kaptak vadabbnál vadabb összeesküvés-elméletet is megszégyenítő híresztelések a védőoltásokkal kapcsolatban. Nem áll szándékomban vitába kezdeni ezeknek az elméleteknek a híveivel és követőivel, de a helyes, és az orvostudomány mai állása szerint tudományosan bizonyított  szempontokat is joga van ismerni mindenkinek. A szakemberek állítása szerint a védőoltások összességében véve több embert mentettek meg, mint amennyinek mellékhatásukkal ártottak. Viszont az is tudni kell, hogy kockázatmentes oltóanyag nem volt és nem is lesz .

Sokakban felmerült az a kérdés, hogy a védőoltások előállításánál  higanyt és annak bizonyos származékait használják, a thiomersalt,  vagy esetleg alumínium származékokat, melyek egyébként autizmust okoznának.

A védőoltások nagy része két vagy három összetevőből áll. Ezekben a legfontosabb a baktériumból vagy vírusból készült antigén, – vagy ezeket utánzó genetikai készítmény, amit mesterségesen állítanak elő – a vivő valamint a konzerváló anyag. Az antigén a szervezetet ellenanyag termelésre készteti azért, hogy amikor valódi fertőző betegséget okozó baktériummal vagy vírussal találkozik, már meglegyenek a „kiképzett katonák” akik célszerűen felveszik a harcot és legyőzik a betolakodókat. Így alakul ki a szervezet védettsége egy bizonyos betegséggel szemben.

A második fő összetevője a tartósító/konzerváló anyag, melyeket főleg a többdózisú készítményeknél használnak. Ennek inkább az a szerepe, hogy a fiolába vagy fecskendőbe csomagolt oltóanyagot konzerválja. Az egydózisú készítményeknél nem használnak thiomersal nevű készítményeket, melyek összetevőjében etil-higany van a metil-higannyal szemben, ami egy toxikus alkoholszerű származék, mely megakadályozná a legyártott védőoltások baktériumos vagy gombás  felülfertőződését. A szerves higanyvegyületek többségét ez a két vegyület alkotja. Az etil-higany, a thiomersal kevésbé toxikus, levegőben, földben, üledékben, tengeri halakban is előfordul, azonkívül  a régebben használt fogászati tömőanyagok is tartalmazták. Az etil-higanynak  a szervezetben nincs toxikus hatása, nem raktározódik, felezési ideje 7 nap, a szervezetben gyorsan átalakul szervetlen higannyá és a tápcsatornán keresztül hamar kiürül. A metil-higany viszont veszélyesebb az emberi szervezetre, mivel elraktározódik és a felezési ideje 50 nap. A higanyvegyületek károsíthatják az idegrendszert, bőrt, vesét, de ezek inkább a metil-higanyhoz kötődnek. Ez a toxikus hatás kizárólag csak akkor fordul elő, ha a szervezetben eléri a toxikus szintet. Egyes védőoltásokban előforduló thiomersal higanyvegyület szintje az ajánlásokban elfogadott szint egy tizede.

A csecsemők és kisgyerekek védőoltásai, amelyek a nemzeti oltási programban vannak, nem tartalmaznak thiomersalt. A védőoltások összetételét szigorú nemzetközi  szabványok alapján ellenőrzik. Az Egészségügyi Világszervezet, Oltóanyag Biztonság Nemzetközi Tanácsadó Testülete megállapította, hogy jelenleg nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a thiomersalt tartalmazó oltóanyagok akár gyerekben, akár felnőttben mérgező hatást váltottak volna ki. Ezért, mivel nem képez  egészségügyi kockázatot, nincs szükség arra, hogy ezt a konzerváló  anyagot megváltoztassák azokban a védőoltásokban, amelyek eddig tartalmazták. Ennek ellenére, a gyártók igyekeznek a higanykészítményeket kivonni az oltóanyagok  gyártási folyamatából, hogy csökkenjen a szervezet higanyterhelési szintje, és más hasonló hatású, de kevésbé ártalmas és gyorsabban lebomló anyaggal helyettesíteni.

Egy védőoltás amikor forgalomba kerül, azt legalább 5-10 éves  tanulmány előzi meg, amit rizikónak kitett önkénteseken végeznek. Egy hivatalosan engedélyezett gyártó sem merné forgalomba hozni az olyan oltóanyagot, ami veszélyes lenne az emberre nézve, vagy növelné a mérgezés, vagy más károsító tényezők lehetőségét.

A szervezet nem egyformán reagál a védőoltásokra, ezért normális körülmények között is   megjelenhetnek helyi, vagy általános mellékhatások, amit a kísérő tájékoztatóban a gyártó jelez. Ezek lehetnek egyszerű helyi reakcióktól – mint a duzzanat, bőrpír, fájdalom –, egészen az általános reakciókig, mint a láz, és helyi vagy általános allergiás, vagy súlyos anafilaxiás reakciók. Nagyobb reakciókat azok a védőoltások adhatnak, amelyek legyengített vírusokból állítanak elő. Ilyen esetben megjelenhet magas láz, hidegrázás, ritkán akár lázas görcsroham is.

Az utóbbi évtizedekben felmerült a gyanú, hogy a védőoltások higanytartalma összefügg az autizmussal, a szellemi és  agykárosodásokkal, beszédzavarokkal. 2004-ben az Egyesült Államokban egy átfogó tanulmányt készítettek, amelyet a Nemzetközi Gyermekgyógyászati magazinban közöltek, hogy ezek a betegségek nem függnek össze a védőoltásokban található thiomersal  tartósítóval. Egyes országokban ez a tévhit pánikszerű hisztériát okozott, mármint hogy összefüggés van az autizmus és az oltások között. Mint kiderült, ez jelentősen csökkentette népesség oltási kedvét, emiatt újra járványos betegségek jelentek meg, amelynek a szövődményeiben igen sokan meghaltak. Világszerte több százmillió beadott  kanyaró elleni védőoltásnál, egy esetben sem volt megfigyelhető az autizmus kialakulása. És ha mégis előfordult, megállapították, hogy az autizmus megjelenésének ideje  genetikailag determinált, vagyis az oltást megelőzően a megbetegedett egyének már hordozták  a gént, amely a betegség megjelenéséért felelős.

Egyes országokban, mint az Amerikai Egyesült Államok, védőoltás elleni hullám indult el, aminek sajnos elég sok követője van nálunk is. Mégis, ott az összlakosság oltási lefödöttsége meghaladja a 95 százalékot. Érdekes azonban az is, hogy ha valakinek nincs meg Amerikában a kötelező bárányhimlő, kanyaró, valamint az agyhártyagyulladás elleni pneumococcus  védőoltása, nem fogadják be a különböző közösségekbe,  mint az óvóda, iskola, kollégium, vagyis gyakorlatilag sehová.

Ezt a divathullámot követi elég sok szülő nálunk is, amikor túl hiszékenyen reagálnak különböző összeesküvés elméleteket gyártó, jóhiszeműnek nem nevezhető  személyekre, akik olyan dolgokat találnak ki, amelyek meghaladják a legvadabb képzeleteket is. Olvashattunk olyanokat, hogy a védőoltásokkal mikro-chipeket juttatnak a szervezetbe, amelyek egy bizonyos idő után valahonnan gombnyomásra bizonyos súlyos betegségeket vagy halált okozhatnak, másokat értelmileg leépítenek, hogy hamarabb legyenek irányítható zombik és rabszolgák, vagy ki legyenek szolgáltatva bizonyos titkos társaságoknak, akik  szervezetten küzdenek a Föld túlnépesedése ellen, stb.

Minden szülő el kell gondolkozzon azon, hogy milyen fertőző betegség veszélyének és szövődményének teszik ki a gyermekeiket, ha visszautasítják a védőoltásokat. Sokan helytelenül azt feltételezik, hogy kísérleteket végeznek a gyerekeiken. Az informáltabb fiatal szülők olvasnak az interneten jót-rosszat és érdekes, hogy a romboló, rossz információnak mindig nagyobb a befolyása. Amint korábban szó volt, egy oltás a forgalomba hozástól míg eljut a célszemélyig, az legalább  5-10 év elméleti és gyakorlati kutatómunkát igényel, és százezreken tesztelik.

A védőoltás beadásától az ellenanyagok megjelenéséig 7-10 nap telik el. A szervezetbe bejuttatott idegen anyagot felismeri az immunrendszer és felveszi vele a küzdelmet, próbálja megsemmisíteni és ellenanyagokat termel ellene. Ismételt bevitelkor már felismeri az immunrendszer és hamarabb képes megsemmisíteni az idegen testeket. Ugyanígy történik, ha majd az igazi baktérium, vagy vírus hatol be a szervezetbe, a védekező immunrendszer készen áll a harcra és megvéd a betegség ellen, amelyre a védőoltást beadták.

Egy védőoltás beadásának fontos előfeltétele, hogy a beoltandó paciens legyen teljesen egészséges, ne legyen lázas beteg, vagy ne legyen más fertőző betegség lappangási vagy lábadozási idejében. Sokan abban a tévhitben vannak, hogy egészséges, vitamindús étrenddel annyira megnövelik a szervezet védekező képességét, hogy le tudják győzni  a fertőző betegségeket. Valóban a könnyű, hűléses betegségeknek mondott enyhe vírusos  betegségekben ez igaz is, de a komoly, életveszélyes fertőzéseket megelőzni csak védőoltással lehet. Az anyatejes táplálással  valóban védőanyagokat is kap az újszülött, s így az anyatejes csecsemőnek ellenállóbb a szervezete, de ez sem elegendő ahhoz, hogy ne adassuk be a védőoltásokat.

Nincs semmi tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a súlyos fertőző betegséget vitamin-, gyógynövény- vagy homeopátiás terápiával meg lehetne előzni.

Mások olyan tévhitekben vannak, hogy a védőoltások nagyon megterhelik az immunrendszert, jobb a fertőző betegségeken természetes módon túlesni. Egy légúti fertőzés alkalmával 15-20 antigén kerül a szervezetbe, amelyek nem minden esetben adnak  védettséget, amíg a védőoltásban lényegesen kevesebb féle antigén jut be a szervezetbe és végül immunvédekezés alakul ki, a paciens védetté válik a megfelelő fertőzéssel szemben.

A másik fontos probléma a felelősség vállalása. Eddig a  kötelező védőoltások esetében, kivétel nélkül egy előzetes  vizsgálat elvégzése után az orvos vállalta a felelősséget, ez magától értetődően zajlott minden esetben. Most, a szülők a nagyobb gyerekeknél  aláírásukkal bele kell egyezzenek a védőoltás beadásába, ugyanígy a visszautasítást is nyilatkozatban kell aláírják. Ez módfelett gyanakvóvá tette a pacienseket és hozzátartozókat, hogy itt valami gyanús kell legyen, ha már alá kell írni, mindenki óvakodik csak úgy aláírni egy nyilatkozatot akár saját gyereke érdekében is.