“Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.”
Kosztolányi Dezső – Intés az öregebbek tiszteletére
“Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.”
Óbecsei István: Szeressétek az öregeket
Október az idősek hónapja, ősz a csodálatos színeivel: a gyümölcsérlelés, a betakarítás, a szüretek ideje, nemcsak az elmúlásé. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben október elsejét az idősek világnapjává nyilvánította. A világstatisztikák szerint az életkörülmények javulásával, az orvostudomány fejlődésével és kezelési lehetőségek bővülésével egyre inkább beszélhetünk az átlagéletkor emelkedéséről és ezért növekszik az egyre nagyobb életkort megélő embertársaink száma. Napjainkban kb. 6oo millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2o25 körül akár meg is kétszereződhet. A tudósok megfigyelései szerint az idősek szava tiszteletet parancsoló, de nemcsak a törzsi társadalmakban, ahol létfontos helyzetekben a vének tanácsa hozta meg a fontos döntéseket.
Egyes fejlettebb európai országokban a várható életkor egyre nő, egyre többen reménykedhetnek, hogy megünnepelhetik akár a századik születésnapjukat is. Viszont ez azzal is jár, hogy több lesz a krónikus szív-, és érrendszeri megbetegedésben szenvedők száma, mint ma. A korszerű diagnosztikai eszközökkel hamarabb felderíthetők és gyógyíthatók lesznek a daganatos betegségek, jelentősen javítva a túlélési esélyt. A népesség demográfiai összetétele ezért változni fog, mert egyre nagyobb lesz az idősek száma, ugyanakkor a fejlettebb, civilizáltabb országokban a születések száma csökkenni fog, a demográfiai mutatók egyre negatívabb tendenciát mutatnak, elöregedik a társadalom. Ennek a következménye pedig az lesz, hogy egyre nehezebb lesz biztosítani a szociális juttatásokat és tartani a jóléti állam elvárt szintjét. A huszadik század a jövedelem újrafelosztásáról szólt, a huszonegyedik, pedig a munka újrafelosztásáról fog szólni.
Az öregségről nehéz beszélni, meghatározása is nehéz. Általában akkor beszélünk öregségről, ha a szervezet biológiai hanyatlása megindul, és a felnőttkori társadalmi szerepek betöltése egyre inkább megnehezedik. Nincs egységes definíció a szakirodalomban sem. Általában a 7o év felettieket számítják öregnek de sokan már a 6o év után is idősnek vagy idősödőnek mondják az embereket. A nyugdíjkorhatár az öregedés egyik fontos társadalmi állomása, amikor az egyén visszavonulhat a munkából és korábbi munkájából szerzett járadékból él.
Megfigyelték, hogy minél alacsonyabb az öregek valamely csoportjának a kulturális és a civilizációs foka, annál védtelenebbek az öregedés biopszichológiai folyamataival szemben. Az öregek megoldatlan gondjai és bajai társadalmi-, politikai feszültséget okoznak és gazdasági terheket rónak a társadalomra.
A társadalom kénytelen szembenézni az idős korúakkal. Régebb az öregek elsősorban a nagyobb értelemben vett család, a közösség, vagy az egyházi felekezet gondja volt. Ők látták el az idős embert, az egész társadalom alig viselte és nem is nagyon ismerte ennek terheit. Az átlagéletkor növekedésével és a fizetésből, munkából élő városi lakosság számának gyarapodásával, általános problémává vált az időskor anyagi feltételeinek a biztosítása. Ezért hozták létre a biztosító intézményeket és a nyugdíjrendszert. Figyelembe véve a társadalmi esély és jogegyenlőség elvét, szükséges lenne biztosítani az egészségügyi ellátás magas színvonalát, a nyugdíjak reálértékének a megtartását, a hiányzó eszközök és lehetőségek szociálpolitikai pótlását. Napjainkban ezekkel a gondokkal küzd a társadalom, miközben a családok egyre jobban kivonódnak az idősek ellátásának terhei alól.
A jelenlegi életfeltételeknek megfelelően, a kétgenerációs kiscsalád típusa vált uralkodóvá, gyakran szűk lakófelületen, s így ha itt az idős emberrel együtt él, ezt legtöbbször kényszernek érzi. A közösségek és a felekezetek részvétele az öregek helyzetének fenntartásában intézményesedett és elszemélytelenedett formát ölt, mert a rokonsági-, szomszédsági-, gyülekezeti kapcsolatok ebből mindinkább kivonódnak. A helyi közösségek és a felekezetek viselik a pénzügyi terhek egy részét, de legtöbbször az államra hárulnak ezek a költségek, amelyet adókból és más állami jövedelemforrásból fedeznek.
Az idősek helyzete mindenütt egyre inkább politikai kérdés is, mely az országos, vagy helyhatósági választásokon éleződik ki. Ilyenkor gyakrabban előtérbe kerülnek az idősek problémái, azoknak a minőségi oldala és azon belül a kapott támogatások lélektani vetülete. Szomorú, amint egyes híradásokban látjuk, hogy kora hajnaltól sorban állnak és tolakodnak az európai segély- élelmiszerekért a rászorult kisnyugdíjasok. De ne csodálkozzunk ezen, mert a fejlettebb szociális hálóval rendelkező országok jelentős részében is az öregek ellátása elégtelen.
Nemzetközi kitekintésben feltűnik egy paradox jelenség, mely szerint minél többet áldoz egy-egy ország az idősek helyzetének javítására és problémáik megoldására, annál több a nyílt politikai és társadalmi feszültség a kérdés körül, s a társadalmi köztudat annál elégedetlenebb. Éppen ezért az olyan országokban, ahol az idősek szociális támogatását nem akarják, vagy képtelenek felvállalni, igyekeznek ezt a problémát kiszorítani a társadalmi figyelem középpontjából. Ezt még tetézi a társadalom és a lakosság más rétegeit nyomasztó egyéb bajok sorozata is.
Bármennyire népszerűtlenül is hangzik, az öregség egyre többe kerül a társadalomnak: a növekedő számú idős lakosság egészségügyi és szociálpolitikai ellátása egyre nagyobb pénzösszegeket emészt fel. Pedig a mai idős nemzedék annak idején, amikor aktívan dolgozott, becsülettel eltartotta az akkori öregeket. Viszont figyelembe kell venni a növekedő munkanélküliséget, elvándorlást, inflációt és más tényezőket, az ellátási költség emelkedését, ami mind hozzájárul ahhoz, hogy az erre a célra begyűjtött összeg már nem teljesen elegendő.
A nyolcvanas években az Amerikai Egyesült Államokban az egészségügyi kiadások közel harminc százalékát a hetven év felettiek ellátására fordították, miközben ez a korosztály az összlakosság csupán néhány százalékát tette ki. Ha a hatvan év felettieket is tekintjük, akkor a folyamatosan növekvő kiadások megközelítik az ötven százalékot, mikor ők a lakosságnak csak 15-2o százalékát teszik ki. Ugyanakkor rosszmájúnak tűnik az a nagyobb nemzetközi tanulmányokból származó megállapítás, hogy az időskori egészségügyi ráfordítások kevésbé „rentábilisak”, mivel a nagy költséggel ápolt és kezelt emberek végül is nem lesznek egészségesek, krónikus betegségeik nem gyógyulnak meg és nem fognak sokáig élni.
A legtöbb országban az egészségügyi költségek növekvő tendenciát mutatnak, miközben az erre begyűjtött járulék ugyanannyi, vagy csökken s ez előreláthatóvá teszi, hogy hamarosan lehetetlenné válik a korábbi korlátlan ráfordítás, ezért az egészségügyi ellátás költségeit előbb-utóbb korlátozni kell. Ha viszont meg akarják tartani az ellátás színvonalát, kénytelenek lesznek jobban odafigyelni a „költség – haszon” elv betartásának az észszerűségére és a költségek egy részét a megelőző ellátás és tevékenység fele terelni. Az egészségügy kiadásainak a megszorítása, az egészségügy mögött álló ipari és kereskedelmi érdekeltségek szabadságát fogja korlátozni, amelyeknek az eddigi teljes cselekvési szabadsága indokolatlanul felverte a gyógyszerkészítmények, orvosi műszerek és szolgáltatások árát. A felesleges pénzpazarlás elkerülésével tartható, esetleg növelhető lesz az ellátás színvonala.
Az öregség, mint gazdasági erő sem elhanyagolható. Az időskorúak jelentős részének szegénysége, társadalmi rászorultsága és költséges egészségügyi állapota ellenére sok országban az idősök birtokában egyre nagyobb pénzügyi és gazdasági erőforrások vannak: pénzmegtakarítások, ingatlanok, értékek halmozódnak fel az idős társadalomban, melyeket sokszor nem használnak hatékonyan, hanem inkább tartaléknak, biztosítéknak tartják. A mai társadalmakban a beteg, elszegényedett és elmagányosodott öregek mellett – igaz kisebb mértékben – módos öregek is élnek akik ragaszkodnak értékeikhez. A vagyonosabb időskorúak, ha részt vesznek a politikai életben, inkább a változások elleni, konzervatív oldalt erősítik, ami növelheti a feszültséget a produktív korban levőkkel.
Az öregeknek növekedik a társadalmi elégedetlensége. Érdekes társadalmi paradoxon, mint említettem, hogy a fokozódó társadalmi gondoskodás és anyagi ráfordítás, a széles rétegek kedvező gazdasági helyzete ellenére, az öregek ma elégedetlenebbek a körülményeikkel mint korábban bármikor voltak, holott számos előbbi korszakban az idősek élethelyzete általában nyomorúságosabbnak volt mondható. Ugyanis természetszerűleg nőtt az idősek igényszintje is, önmagukkal, a környezetükkel és a körülményeikkel szemben. Bizonyos mértékben, akiknél csökken a vallás befolyása, azoknál hamarabb szertefoszlanak azok a lélektani mechanizmusok, amelyek a belenyugvást, a szerénységet, a lemondást, a megbékélést/beletörődést segítenék elő.
Az idős ember is mindinkább egyéni önmegvalósításra törekszik, ezért nem hajlandó elfogadni, hogy életszínvonala csökken, vagy hogy társadalmi kapcsolatai beszűkülnek, egészsége megromlik. Emiatt fokozódik az idősek érzékenysége és ingerlékenysége, maguk is feszültségfokozó tényezőkké válnak a produktív életkorúakkal vagy az egész fiatalokkal való kapcsolataikban. Belső lelkiállapotuk, részben kapcsolataik romló jellege hozzájárulhat egyeseknél a pszichikai betegségek és más deviáns magatartásmódok (pl. öngyilkosság, alkoholizmus, bűnözés) lehetséges megjelenéséhez.
Mai társadalmunkban egyre nehezebb az öregség elfogadása, az életkor előrehaladásával, amely egy elfojtásos, vagy kompenzációs küzdelemmel jár együtt. Egészséges az a törekvés, hogy fiatalabb kortól kezdve egyre tudatosabban próbálnak küzdeni egy egészséges életmódért, a fiatalosabb, fittebb kinezetelért, nagyobb figyelmet szánnak a jó erőnlét fenntartására, testápolásra stb. Az idős emberek gyakran lázadnak olyan értékek és ideálok ellen, amelyek számukra már alig hozzáférhetők. Az idősödő vagy idős emberek gyakran tapasztalják, hogy a múló fiatalság és az egészség hiánya sajnos behozhatatlan hátrány. A társadalmi élet bizonyos vonatkozásaiban ezek az értékek és ideálok az idősek kirekesztéséhez járul hozzá, különösen érvényes ez a jobb egészségnek örvendő, hosszabb életkorú, egyedül maradt idős nők esetében.
A gyorsuló nemzedékváltás és a nemzedéki változások miatt, a fiatal felnőtt és az idős korosztályok között jelentős társadalmi távolság feszül, ami miatt fokozódik az eltávolodás az idősek és a fiatalok között. A mai öregek egy hosszabb folyamatú társadalmi értékrendet őriznek, úgymint a férfiak és a nők társadalmi egyenlőtlenségét, a rég i nemi erkölcsöt, a házasság szentségét, a kötelességtudatot, tekintélyelvet, belülről vezényelt munkamotivációt, takarékosságot, jövő-orientációt és másokat. Mindez az egymást követő nemzedékekben kommunikációs zavarokat és konfliktusokat okoz, szülőket és gyerekeket állít szembe egymással. Ezért jelent egyre nagyobb nehézséget az öregek és fiatalok együttélése a családban, különböző elvekkel és felfogásokkal, akik alig értik meg egymást. Depresszióhoz vezethet a növekvő elégedetlenség, amelyet fokozhat az elidegenedés és a kirekesztés. Világszerte megfigyelhető az a tendencia, hogy mind több öreg marad magára és lelkileg elszigetelődik, annak ellenére hogy viszonylag kevesen vannak akiknek nincs hozzátartozójuk, vagy baráti körük.
A nemzedékek közötti feszültségre az idősek egyes csoportjai aktív módon reagálnak. Növekedhet a társadalmi és a politikai részvétel az idősebbek körében. Előfordulhat, hogy szélsőséges csoportokat, vagy frakciókat támogatnak, de általában a konzervatív pártok szerzik meg szavazataikat. Néha maguk az öregek is részt vesznek a nagyobb társadalmi kontroll létrehozásában azzal, hogy megfigyeléssel, információszolgáltatással segítik a megszokott rend fenntartását. Ez az öregek tradicionális tevékenysége, a falvak és a kisvárosok morális rendjét az előző nemzedékekben is a kispadokon, vagy az ablakokban üldögélő öregek vigyázták.
A társadalom befolyásos rétegeiben az öregek többsége ragaszkodik a hatalomhoz. A politikai hatalomtól jóformán senki sem fordul vissza. Gyakran olvasunk a gerontokrácia fogalmáról, mely megmagyarázza, hogy általában miért áll ellen a politikai vezetés a társadalmi változásoknak. Az idősek politikai aktivizálódása elég gyakran élezi a generációs feszültségeket, ugyanakkor szinte befolyásolhatatlan tendencia mai társadalmunkban. A kisebb mértékű hatalomtól sem válik meg senki szívesen. A nyugdíjazással, visszavonulással kapcsolatos emocionális viharok pszichés dekompenzációhoz vezethetnek, mert ez, egy idősödő embernek fő önmegvalósítási, kielégülési forrásává válik. Érdekes, hogy a nyugdíj-neurózis és a nyugdíjazás miatti depresszió ritkábban fordul elő kétkezi munkásoknál, mint a vezető beosztásúak között.
Napjaink időseire a növekvő fogyasztás, mobilitás és rekreációs aktivitás jellemző. A korábbi korszakokhoz képest, főleg a nyugati társadalmakban a viszonylag egészséges és mozgékony öregek többet utaznak, szórakoznak, sokkal többféle szolgáltatást vesznek igénybe, mint régen. Nő az igény a szabadidő érdekes eltöltésére, gyógyászati szerekre, bizonyos tápanyagokra és szolgáltatásokra. Napjainkban nem ritka, hogy a marketing és a reklám szakemberei célszerűen mindinkább az idősebbek felé fordulnak (az 50+ tipusú programcsomagok). A vonzó külsejű, fiatal, vagy fiatalos reklámszereplők között megjelenik az ideális átlagot képviselő idősebb ember képe is.
A mai öreg-korosztályban észlelhető az idősek növekedő értéktermelése. Egyre több az alkotóképes idős művész, tudós, író, költő, vagy más magasan képzett szakember, vagy akár szakmunkás is. Társadalmilag is jelentős értéket képvisel például az egészséges tevékenység, szabadidős aktivitás, hobbi, ház körüli munka. Ha az öregek fiatal családokkal élnek együtt, háztartási, felügyeleti, vagy gyermekellátó tevékenységük igen hasznos és számottevő. Az idős népesség igazi társadalmi értékét és hasznát nemcsak a segitség, hanem a felhalmozott tapasztalatok továbbadása is biztosítja.
Erősödik a küzdelem az öregség tünetei és szövődményi ellen. Ez már középkorú vagy fiatal felnőttkorban elkezdődik és eredményesen elősegíti az egészséges és fiatalos fizikum és lelkiállapot fenntartását. Az öregedés tünetei elsődlegesen nem a korral előrehaladó szervezeti és idegrendszeri leépüléssel vagy betegséggel állnak összefüggésben, hanem a különböző működéseket, képességeket igénylő tevékenységek felhagyásával. Időskorban fontos az értelemteljes cselekvés, a kommunikáció és a társas kapcsolatok (élettárssal, családtagokkal, rokonokkal, barátokkal).
A civilizáltabb országokban egyre jobban nő az öregedéssel szembeni tudatos cselekvések gyakorisága. Ilyen módon szervezetten, intézményesen felhívják a figyelmet a mozgás fontosságára, egyre jobban terjed a sport-programok népszerűsége. Egészségmegőrző táplálkozás- és életmód- tanfolyamokat tartanak. Terjed nálunk is a szabadidővel rendelkező idősek között az aktív tanulás, főleg a nyelvtanulás, számítógép kezelés, internet-felhasználás, melyek jól konzerválják a lelki működéseket, és kompenzálja a technikai lemaradást. Nagyon fontos a lelki egészség szempontjából az aktív módon kialakított és fenntartott társas kapcsolat, különösen a társas interakciós formában, ahol van életszerű valóságos feladat, vagy probléma, amit meg kell oldani. Gyakran kórus-tevékenységben vagy társas klubéletben vesznek részt. Javult az egészségüggyel való együttműködés, nemcsak a krónikus betegségek esetében vált szorosabbá az orvos-beteg kapcsolat, hanem a megelőzés és gondozási beavatkozások iránti igény is szerencsésen növekedő tendenciát mutat.
Az öregkorban növekedik az egzisztenciális tudatosság. Egyre több ember számára az öregkor nemcsak a képességek és lehetőségek természetes elvesztési folyamata, amely feltartóztathatatlanul halad az elmúlás fele, hanem a lelki fejlődés és növekedés újabb állomása, noha nyilvánvaló, hogy ez a végső állomás, ami az az eddigi életfolyamatnak a betetőzése és összefoglalása. Egyre több idős ember képes arra, hogy rendszerezze a lelki fejlődésének korábbi folyamatait és újabb egészbe foglalja azokat. Az ide eljutó öregek reintegrálódnak az életük meglevő kapcsolati hálójába, újszerűen tudnak kommunikálni a családjukkal, barátaikkal, betegtársaikkal. A társadalom és öregség kapcsolata, interakciója szüntelenül és gyorsuló ütemben változik.
Az átlagember gyakran a sorvadást és a hanyatlást tapasztalja meg s a bölcs megbékélés viszonylag keveseknek és csak rövid ideig jut osztályrészül. Ismert tény az is, hogy az idős emberek tudományos és műszaki képességeik csúcspontján lehetnek, számos tudós hetven- nyolcvan év felett is alkotott nagyot és maradandót. Új élmények, új emberi kapcsolatok és az újabb kihívások képesek felszabadítani a szellemi és lelki növekedés megtorpant folyamatait.
Az öregkor értelmezésében két alapvető szempont merül fel: az egyik az, hogy az öregkor a testi- lelki hanyatlás időszaka, a veszteségek sorozata, melyben a legfájdalmasabb a társak és az addigi képességek elvesztése, a reménytelen betegségekkel való küzdelem és a jövő lehetőségeinek beszűkülése. A másik szempont viszont arra vonatkozik, hogy az öregség jókat is és pozitívumokat is nyújt.
Az idős ember képes felülemelkedni a fiatalabb életszakaszok emlékein– elvárásain, annak érdekében, hogy megbékéljen önmagával, rendet teremtsen az élettapasztalataiban és bölcsebben tekintsen másokra és a világra.
Az öregedés, mint folyamat, több oldalról is megközelíthető. Elsősorban beszélhetünk a kronológiai, naptári korról, amikor azt összegzik, hogy mennyi idő telt el a születés időpontja óta. De nem kizárólagosan egyértelmű csak a naptári életkor értékelése.
A pszichológiai életkor pedig azt fejezi ki, hogy egy személy bizonyos életkorban miként érzi, érzékeli önmagát. Az orvosi gyakorlatban sokszor találkozunk olyanokkal, akik azt mondják hogy hetven éves vagyok, de harmincnak érzem magam. Mások pedig azt mondják, hogy ötven éves vagyok, de legalább kilencvennek érzem magam. Ez egy szubjektív megítélés és összefügg a paciens környezetében észlelhető várható élettartam nagyságával is.
A társadalmi életkor pedig azt az állapotot fejezi ki, hogy az a bizonyos személy miként tudja teljesíteni a közösségi, társadalmi, munkahelyi szerepét, miként tud megfelelni az irányában támasztott elvárásoknak. Ez a társadalmi szempontból értékelt szerepétől is függ. Egy tornász, vagy futballista aki harminc-harmincöt év fölött folytatja a sportkarrierjét, kiöregedőnek, szinte nyugdíjasnak számít, amíg más szakmákban ebben a korban még kezdőknek számítanak. Ilyen értelemben a beivódott előítéleteknek igen fontos szerepük van a közösség kronológiai életkorhoz való viszonyulásában.
A biológiai életkor pedig kimondottan a természetes öregedésre vonatkozik, amely szerint az öregkor az, amikor az embernek csökkennek a funkcionális tartalékai. Ez összefüggésben van a megelőző életszakaszokban kifejtett tevékenységgel. Például, ha valaki fiatalabb korában nehéz testi munkát végzett, várhatóan idős korában is fogja tudni végezni ezt a típusú tevékenységet. Viszont ha ülő munkát végző dolgozó volt, akkor várhatóan kevésbé fogja bírni az erősebb fizikai munkát.
A demográfiai életkor a társadalmat összességében alkotó korcsoportok egymáshoz viszonyított számbeli aránya tükrözi. Így jön létre a demográfiai piramisnak nevezett grafikon, amely a legpontosabban tükrözi, hogy milyen a társadalmat alkotó korosztályok számbeli aránya: fiatal, vagy elöregedő. Egy egészséges társadalomban, ez egy talpán álló fenyőfához hasonlít. A fiatal korcsoportnak magasabb az aránya, mig az idősebbeket csökkenő arányban tartalmazza. Viszont, ha az arányok megbomlanak, elveszti piramis jellegét és arányai miatt formája módosul, ott nagy a baj, mert egy elöregedő társadalommal van dolgunk. Itt csökken a születések száma, hiányzik az egészséges utánpótlás, akik az aktív korosztályt fogják alkotni és kevesebb lesz azoknak a száma akik az egész társadalmat eltartják.
Ismert dolog, hogy a személyiség-fejlődés nem áll meg a felnőttkorban, hanem halad tovább, mert ez egy életen át tartó folyamat. Szintén bizonyított dolog, hogy bizonyos lelki tulajdonságok az öregkorban is megőrzik rugalmasságukat. Mert egyes idős emberek a képességeik csúcsán lehetnek: számos tudós, hetven vagy nyolcvan év felett is alkotott maradandót. Az élet delén túlhaladva az emberek többsége reálisan méri fel a lehetőségeket: rövidebb időszakre tűznek ki célokat, jobban felbecsülik a veszélyeket és ezzel inkább óvják magukat a csalódástól. Ez az óvatosság gyakorlatilag inkább megmerevíti a már kialakult személyiséget és nem igazán kedvez a fejlődésnek. A személyiség időskori továbbfejlődését nehezíti a társadalmi viszonyok merev szabályozottsága, a szegénység és a létért folytatott küzdelem, vagy a szociális biztonság hiánya.
A mai családokban általában egy-, vagy két gyerek növekedik. A felnőtt gyerek elég hamar elhagyja a családot, mert tanulni vagy esetleg munkába megy, később megházasodik. Ilyenkor egy krízishelyzet alakul ki, mert hirtelen szűnik meg a szülői szerep, csak a párkapcsolat marad meg, mely elég sok esetben már tartalmát vesztette. Magára marad a két szülő. Ezt az élethelyzetet és következményeit üres fészek szindrómának is nevezik. A férfiak is megszenvedik ezt, de hamarabb kapnak valami foglalatosságot, jobban tudják kompenzálni a helyzetet: túlzott munkavállalásba menekülnek, de előfordulhat az is, hogy olykor alkohollal vigasztalódnak. A nők számára, érzékenyebb mivoltukból fakadóan, még hátrányosabb ez a helyzet, mert pszichoszomatikus betegségek, depresszió, személyiség- és alvászavarok is megjelenhetnek.
Az időskorú embereknél két jellemző változás tapasztalható. A nőknél a klimaktérium és a férfiaknál a kapuzárási pánik– ként ismert folyamat. Ez mindenkit komolyan megvisel. A klimaktérium a nőknél elég hangsúlyozottan kifejezett. Az ők esetükben valós biológiai változások jönnek létre és a szervezet hormonális-átállása egy sor kellemetlen tünetet okoz. Legtöbb ember általában 38-42 éves korában már észleli, hogy szépsége és testi ereje már nem a régi, nem bír meg akkora terhet, életlehetőségei beszűkülnek, de már nem tud letérni az eddigi életének megkezdett útjáról.
A férfi klimax esetében is vannak hormonális változások: megszűnik a szexuális reakciókészség addigi automatizmusa. Ilyenkor fordul elő, hogy megnő az újdonság értéke, a korosodó férfi bizonyítani akar és ezért újabb kalandokba bonyolodhat, olykor erőlteti a nemi kapcsolatokat. Épp ezért, nem szervi betegséghez kötődő, átmeneti szexuális teljesítmény- csökkenéssel járó zavarok jelenhetnek meg, a velejáró önértékelési problémákkal.
A klimaktériumot nem könnyen, de el szokták szenvedni, megvárják amíg a hőhullámok elmúlnak. Az idősödő férfi viselkedési rendellenességeit megmosolyogják, vagy a baráti kör esetleg a gyerekek próbálják észhez téríteni. A legtöbb ember sejti, hogy lassan eljön az öregség, valamit változtatni kellene.
Az öregedés ellen minden síkon egyetlen lehetséges védekezés az értelemmel teli aktiv élet és a képességek gyakorlása. Azoknál az időseknél, akik igen hamar visszavonulnak a társas kapcsolataikból, az öregedés meggyorsulása észlelhető. Leginkább a fizikai aktivitás és a kommunikáció beszűkítése káros, mert kedvez az elmagányosodásnak. Az életfeltételek megszokott színvonalának hiánya, legtöbbször kóros irányba tereli a lelki folyamatokat. Szegényen nagyon nehéz bölcs öregnek lenni: a lakásínség miatt is megromolhat a kapcsolat a fiatalokkal. A szociális- és öregeket ellátó otthonokban apró napi bosszúságok tölthetik be az idős ember napjait.
Az idősek többségének az életét megnehezíti az anyagi erőforrások felélésétől való félelem. A legtöbb ember igyekszik még aktív korában gondolni a nehezebb időszakra, azonban a pénzmegtakarítás egymagában nem elegendő, hiszen a pénz erősen veszít az értékéből. Az időseknél a tartalékolás csak lemondások árán sikerül, ez viszont olyan önkorlátozásokkal jár, ami a lelki egészség szempontjából nem előnyös.
A lemondás a legtöbbször hibás stratégiának bizonyul, mivel az esetek többségében a tartalékok felhasználására nem marad idő. A családdal és a baráti körrel szemben, elidegenítő lehet az öreg emberek önmegtagadó takarékossága, az ehhez társuló elégedetlen, vagy elváró magatartás. Sokkal egészségesebb a tartalékok ésszerű felhasználása, az emberi- és kulturális kapcsolatok fenntartása a szükséges pszichológiai ingerek érdekében. Ebben a helyzetben az idősek személyiségét a nagyfokú merevség, érzelmi beszűkülés, fokozódó önzés, érdektelenség jellemezheti, amelyet szellemi leépülés, a lelki megterhelésekkel szembeni tűrőképesség csökkenése követ. Érdeklődésük javarészt a múltba irányul, a jelenkori világ történéseivel gyakran érdektelenek. Fokozódik a figyelem a testi funkciók iránt, gyakran hipochondriás túlzással. Ezek a tünetek még korábbra hozzák az érelmeszedés tüneteit.
Az időskori depresszió, gyakran az öregedéssel kapcsolatos veszteségek, betegségek következménye. A hangulat gyakran válik tartósan deprimálttá a krónikus betegségek, a veszteségérzés, a mozgásszabadság korlátozása végett. Ugyancsak depresszió forrása lehet a szükségessé váló diéta, a kényszerű lemondás a megszokott napozásról, strandolásról, vagy az esetleges inzulin injekciók rendszeressége. A tartós fájdalom, a gyógyíthatatlan betegségtől való félelem, vagy a hirtelen megözvegyülés, gyakran kelthet olyan érzést, hogy nem érdemes tovább élni.
A nyugdíjtól való félelem azt a többé kevésbé reális felismerést tükrözi, hogy a személyiség számára a munkán kívül nincs más, amivel az idejét kitölthetné és ez az egyetlen forrás amin, keresztül a megszokott társadalmi megbecsüléshez és önértékeléshez hozzájut. Az idős emberek jelentős része gyakran minden örömét a munkahelyi tevékenységben éli ki, szenvedélyesen dolgozik akár a munkaidőn kívül is.
Problematikus lélektani és társadalmi jelenség a halál is. Az idősödő ember rákényszerül arra, hogy a halállal is foglalkozzon, hiszen kortársai, ismerősei, idősebb rokonai meghalnak. A kevésbé civilizált társadalmakban léteznek olyan rítusok, amelyek a haldoklás lélektani folyamatát meg tudják könnyíteni. Ennek szerves része az, hogy a nagy család és ismerősök összegyűlnek a haldokló ágya mellett és beszélgetnek vele. Ebben a közegben természetesebb folyamatnak fogják fel a halál kérdését, mint a nagyvárosokban. A halál megbékélt elfogadása segíti a hátramaradottak egészséges gyászát.
Az időskorúak lelki egyensúlyához elengedhetetlen, hogy az idős ember tudjon érzelmet és élményt kapni kommunikáció révén másoktól, legyen a beszélgetések részese, amelyekben a másikhoz empátiával fordul. Ezért jelentős, hogy az idős emberek legyenek kapcsolatban a más korosztályokkal. Ebben segítenek a színvonalas filmek, színházi előadások megtekintése, jó televízió műsorok, és minden, ami fenntartja az érdeklődést fiatalabb korosztályok felé. Ha az idős ember képes a fiatalokra figyelni, nagyon sok ragaszkodást és szeretetet kaphat. A gyermekek növekedését szorosan követő nagyszülő a gyerekkel újra átélheti a legtisztább és legőszintébb érdeklődést és szeretetet. Az unokák által fenntartott érdeklődés és empátia révén az idős embernek is vonzó és érdekes lehet a fiatalabb korosztály.
Az idős ember helyzete megengedi, hogy időt szánjon a fiatalabbak számára. Ez inkább akkor mutatkozik meg, ha az idős ember közösségi tevékenységek során, vagy hobbi tevékenység alkalmával van együtt a fiatalabbakkal. A szomszédsági lakóhelyi együttlétek is növelik az idősebbek kommunikációs lehetőségeit. A kortársakkal való kapcsolat szintén nagyon fontos. A megfigyelések szerint azok az öregek maradnak meg rugalmasnak, akik a kortársaikkal csoportkapcsolatokat tartanak fenn, akikkel közösen hasznos időtöltést, szórakozást tudnak szervezni és fenntartják a kölcsönös segítség szokásait. Korunkban szaporodnak az idősek önsegítő- és érdekvédelmi szervezetei, ezek ugyanis nagy segítséget jelenthetnek, mert ezek magukkal tudják vinni a cselekvő életmódba azokat is, akik egyébként hajlamosabbak lennének nyugalomban maradni.
A jövő szempontjából különösen nagy jelentőségű az idősek társadalmi aktiválása, hogy ne adják fel a lehetőségeiket, ne vonuljanak vissza a társadalmi térből. Adjanak magukra, őrizzék meg az egészségüket, megjelenésüket, áldozzanak a mozgásra, öltözködésre, kozmetikára, tegyék mindazt ami a kellemes és egészséges öregkort képes biztosítani nekik.
A lelki egészség megőrzése szempontjából sok tennivaló lenne az egészséges öregkor előkészítésében. Ez kezdődhetne az öregek társadalmi aktivitásának a szorgalmazásával, az öregkori önsegítő és érdekképviseleti csoportok lehetőségeinek bővítésével, az öregkori leépülést késleltető, betegségmegelőző programok támogatásával. A fokozatos, nem megterhelő mozgásprogramok bizonyítottan segítenek megőrizni az idősek egészségét, emellett jó kommunikációs lehetőségek lehetnek, akár a szűrővizsgálaton, vagy a betegségmegelőző előadásokon való részvétel is. Az idősek közéleti aktiválása, érdekképviseletük tevékenységének bővítése hasznos lehetne, mivel elősegítené a párbeszédet és a kommunikációt a fiatalabb korosztályokkal. A kapcsolattartás révén a fiatalok pedig megtanulnák az öregkorra való helyes felkészülést, mivel ők jelentik a jövő idős nemzedékét.