Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint az egészség fogalma nemcsak a betegség hiányát jelenti, hanem az emberek testi-, de lelki jólétét is magába foglalja.
Országszerte sok városban léteznek a lelki-elsősegély telefonos vonalak, így városunkban is. Bukarestben 2oo9 és 2o12 között, a serdülő és fiatalkori fenyegető, önpusztító cselekedetek miatt 12.744 hívás történt, amely folytán 47.o48 percet beszéltek. Itt képzett pszihológusok, vagy tapasztalattal rendelkező önkéntesek válaszolnak a krízishelyzetben levőknek, megértéssel kezelve, meghallgatva, esetleg tanácsot adva annak, aki lelki válságban van, anélkül, hogy ítélkeznének, és megpróbálnak segíteni áthídalni a lelki mélypontot, válságot. Sok esetben egy megértő meghallgatás, egy jó szó is segíthet azon, aki úgy érzi, hogy a feje fölött annyira összecsaptak a dolgok, hogy már nincs tovább.
Statisztikai adatok szerint az utóbbi években folyamatosan emelkedik a tizen-, és huszonévesek öngyilkossági aránya, de sokszor kegyeleti okokból nem kerülnek nyilvánosságra a tragikus esemény valódi indítékai. Gyakran a szeretethiány, bizalomvesztés, iskolai kudarc, jövőkép hiánya, magány, meg nem értés, vagy az érzelmi feldolgozás hiánya idézi elő a fiatalok szomorúságát, kóros lehangoltságát, magatartási problémáit, esetleg erőszakos cselekedeteit. Az iskolai nevelés és a szűlői nevelés között nagy különbség és egyben ellentmondás is van. A gyerekek kevésbé bíznak a pedagógusok-, majd a szülők nevelési tanácsaiban. Számukra fontosabb a kortársak elismerése, az internetes szocializáló kapcsolaik.
Ha jól megnézzük az iskolától a pedagógusoktól a szülőig és az oktatáspolitikáig, mindenkinek van egy seregnyi felelőssége. A pedagógusok szeretnek oktatni, osztályozni, egyesek buktatni, de nem mindig vállanak felelősséget a döntéseikért. Nem elegendő ráfigyelés okán, vagy túl szigorúan adott osztályzatokért a gyereket nem veszik fel arra az egyetemre, amelyet szíve szerint választana, vagy nem éri el az ösztöndíjra jogosító általánost – mind kiváltó oka lehet a hangulatromlásnak. Az alulfizetett, családi,- anyagi-, vagy egészségügyi problémával küzdő, esetleg pályatévesztett pedagógus által elkövetett lelki- és érzelmi erőszak elég nehezen bizonyítható. És bizony ez hányszor fordul elő, főleg egyetemeken, amikor a vizsgáztató azt mondja a neki talán nem szimpatikus diáknak, hogy “hiába is jössz pótvizsgára, amíg én itt vagyok úgysem engedlek át”. Bíróság előtt nehéz bizonyítani, ha egy ilyen helyzetben levő diák öngyilkos lesz, hogy ki is itt a vétkes, hogy mi váltotta ki tulajdonképpen ezt a váratlan tragikus eseményt.
A szülő felelőssége szintén óriási. A szülők nagyrésze mindent meg szeretne tenni a gyerekéért. Sajnos sok esetben a szülői szeretetet és törődést felváltja, de nem helyettesíti a zsebpénz nagysága vagy drága telefon, laptop, vagy egy extra jármű vásárlása, amivel úgy érzik a szülők, hogy mindent megtettek a gyerekekért, miközben alig van idejük foglalkozni velük. A szülők értékrendje is összezavarodik ebben a gyorsan változó világban. A valódi szellemi értékeket és a valós társadalmi tekintélyt felváltja a pénz világának a “tekintélye”. Egyesek úgy vélik, hogy a tekintélyüket kizárólag a pénz hordozza annyira, úgy érzik, amiért elértek egy bizonyos anyagi szintet, a gyerek nem bukhat meg, nem kaphat kissebb osztályzatot. Ha mégis nem kap átmenőt, vagy neki megfelelő osztályzatot, nem fogja támogatni (“szponzorizálni”) az iskolát. A gyerekek nagyon élesen látják az értékrendek ilyen irányú eltorzulását, és a saját értékrendjüket is ezek után modellezik. Országszerte hírhedtek a nagy beosztásban, vagy kirívóan jó anyagi helyzetben levő családok gyerekeinek bűn- és csínytevései, akik úgy gondolják, hogy nekik mindent lehet, majd apuka jön mindent, vagy mindenkit “elintéz”. A legtöbb szülő akár vállalkozó, vagy munkavállaló egyre túlterheltebb, egyre kevesebb idejük jut a gyerekre. Így az utca, baráti kör, a túlzott Tv nézés, internet használat, sokszor hatékonyabban befolyásolja a gyerek nevelését, mint az iskola és a szülő együtt.
A szülők előszeretettel hárítják a felelősséget az iskolára, de bizonyos dolgokban a szülők felelősségét és szerepét a legjobb iskola sem veheti át. Az iskola megtanítja a tantervben szereplő tantárgyakat, megtanítja a közösségbe való beilleszkedést, de a családi modell, anya, vagy apa szerep csak otthon tanulható meg. Olyan esettel is találkoztunk, amikor a túlzott szigor és számonkérés, olyan szülőktől származott, akik maguk sem remekeltek a tanulásban és magaviseletükkel az iskolában. Adott esetben a gyermek önpusztító cselekedete a megtorlástól való félelemnek volt a következménye. A szülő nevelje a gyerekét őszinteségre, kölcsönös tiszteletre, de védje meg az igazságtalanságok ellen. Jó, ha az apa és az anya családmintát, vagy társadalmi modellt képez a gyereknek, és kiválaszt egy szakmai modellt is aminek eléréséért együtt küzdenek, tűzzék ki célul, hogy azt, vagy hozzá hasonlót megvalósítanak. Ajánlott tehát optimizmusra, pozitív, önálló gondolkodásra nevelni a gyereket, hogy legyen jószívű, segítőkész, talpraesett és életrevaló.
A gyerekek, főleg a serdülők, akik a személyiségkeresés fázisában vannak, nagyon sérülékenyek az érzelmi erőszakra, mert úgy érzik, hogy magukra maradnak a problémáikkal. Előfordul néha, hogy a felnőttek különböző szakmai csoportja folyamatosan, méltatlanul sértegeti a munkába álló, vagy szakmát tanuló fiatalokat, minthogy lusták, nem akarnak tanulni, agresszívek, kövérek, soványak, főiskolára akarnak járni ahelyett hogy dolgoznának, alkoholizálnak, drogoznak, trágárul beszélnek, kirívóan öltöznek stb. Ez váltja ki a “lázadó” reakciót, amely mintegy önvédelemre rendezi be a gyermek gondolkodását, sajnos legtöbbször nem mindig a jó irányba. A pedagógusok, szülők, a gyermek- és ifjúságvédelem részéről nagyobb odafigyelést érdemelne ez a lelki egészséget alapjában befolyásoló állansósult probléma.