A kiégés jelensége régóta létezik, olyan egyéneknél jelenik meg, akik az emberekkel hivatásszerűen segítő kapcsolatban dolgoznak, betegápolók, orvosok, szociális dolgozók körében figyelhető meg, de minden olyan hivatás esetén gyakori, amelyekben az emberekkel való közvetlen kommunikáció jelentős szerepet tölt be, mint a pedagógusok, jogászok, ügyfélszolgálati dolgozók, politikusok, vagy akár lelkészek is.
H. Freudenberger meghatározása szerint a: „Burnout (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”.
Ahhoz, hogy a mindennapokban a munkahelyünkön és a társadalomban sikeresen teljesítsünk, lelki egészségre és mentális jólétre van szükségünk. Sokat küszködünk minden nap, hogy eleget tegyünk az elvárásoknak, egyre több dolgunk ellenére. Egyszerre több dolgot is szeretnénk tenni, aminek végül az az eredménye, hogy több dolog is felébe marad. Ekkor jelenik meg az önmagunkkal való elégedetlenség főleg amiatt, hogy egy sereg fontosnak tartott dolgot nem tudtunk megoldani, ezért egyre nagyobb erőbedobással dolgozunk. Önként vállalunk többletmunkát, élvezzük a nélkülözhetetlenség érzését. Erre a fázisra a „semmire sincs időm” érzés jellemző. Túlzottan nagy a lelkesedés a szakmáért, a kollégákért, a kliensekkel való azonosulás. Ugyanerre jellemző a munka és a magánélet túlzásba vitt összefonódása is. Az egyén ebben a fázisban a személyiségét tekinti a legfontosabb munkaeszköznek, így a munkája kudarcát a saját személyisége kudarcának éli meg. Fokozza a munkaritmusát, bizonyítási kényszerbe csap át. Innen tovább két út van, az eredményesebb „munka szeretete” fázisa és a rombolóbb „frusztráció fázisa”.
Ha a személy felismeri, hogy a bizonyítási vágyából kényszer lett, félretesz bizonyos feladatokat és rájön, hogy személyes igényeit nem szabad a munkának alárendelni, nem vesz el az életöröme és életereje. A kezdeti időszakhoz képest növekszik a távolság a személy és a munkatársak között, csökkennek a pozitív értékek. Ebben a periodusban a személy higgadtabbá válik, el tudja választani a jogos és a teljesíthetetlen feladatokat. Megteremtődik a távolságtartás és a klienssel való együttérzés egyensúlya.
A frusztráció fázisában a személy nem képes arra, hogy egy természetes harmonikus munka-, és életritmust alakítson ki, ezért kialakul a kontrollvesztéstől való félelem. A teljesítmény hajszolása közben gyakoribbá válnak a hibák. Csökken a személynek az önmagával szemben való elvárása, így csökken a teljesítőképesség, az elkötelezettség, a nyitottság. A kliensekkel való kommunikáció bevált rutinokon alapszik és csak a feltétlenül szükséges dolgokra összpontosul. Csökken az önértékelés, és párhuzamosan nő a bűntudat. A humorérzék visszafejlődik, hangulati ingadozások jelennek meg. Csökken a szellemi terhelhetőség, a beszédstílusban állandósul a szakmai zsargon.
Az apátia fázisában szakmai és közéleti szerepből való visszahúzódás, ellenséges viszonyulás jellemző. A kliensek becsmérlése, ellenséges szándék feltételezése jelenhet meg. A koncentrációs és emlékezőképesség gyengül. Az önértékelési zavarok nyilvánvalóvá válnak.
Pszichoszomatikus szempontból a fáradtság és közöny elmélyül, a személy elveszti kezdeti motivációit. A reménytelenség és eredménytelenség érzése elhatalmasodik rajta. Megjelenik a depresszió, a közömbösség érzése. A teljes kiégettség állapotában a személy munkaképtelenné, akár önpusztítóvá is válhat. Jellemző az elmagányosodás és az önmagukkal való foglalkozás. Gyengül az immunrendszerük, képtelenek a kikapcsolódásra, alvászavarok, rémálmok és a szexuális élet zavarai jelenhetnek meg. Megnövekszik az alkoholfogyasztás, kávéfogyasztás, esetleg megjelenhet a drogok használata is. A mellkasi szorítás, gyors pulzus, ideges tik, emésztési zavarok, émelygés, testsúlyváltozás is figyelmeztető jel lehet. A kiégett személy lelkiállapota egyre kétségbeesettebb, egzisztenciális problémákkal, a reménytelenséggel és az értelmetlenség érzésével küszködik.
A nemzetközi vizsgálatokból kiderült, hogy különösképpen a segítő foglalkozású nők fokozottan veszélyeztetettek a kiégés szempontjából. A nők hagyományosan gondoskodnak a férfiakról, a gyerekekről, idősekről, betegekről. A hagyományos társadalmi elvárás szerint mindig, mindenkinek eleget kell tenniük és mindezt szeretettel, együttérzéssel, megértéssel. A nők konfliktusok, vagy sikertelenség esetén hajlamosabbak arra, hogy önmagukat hibáztassák. Rendkívül sok energiát és szeretetet fordítanak családtagjaikra és környezetük tagjaira. A saját magukra fordított energia és „önszeretet” azonban rendkívül kicsi. A társadalom, a munkahely és a család ezt az önfeláldozó magatartást várja el tőlük, amibe előbb-utóbb fizikailag vagy pszichésen belerokkannak. Amig a családi normák továbbra is a kedves, és másokról gondoskodó asszonyokat részesítik előnyben, addig a szabad verseny gazdaságában elsősorban az önálló, kreatív, sikeres jó munkaerőt igénylik. Ez utóbbiakról viszont azt tartják, hogy kevésbé nőiesek, illetve kevésbé jó feleségek és családanyák.
A burnout-jelenség okai közt igen fontos szerepet játszik a személy lelki alkata, mint hajlamosító tényező. Ezenkívül okként megemlíteném a hiányos teljesítménymérést, a pozitív megerősítés és visszajelzés hiányát, a felelősséghez viszonyított alacsony jövedelmet. Továbbá a nagy extra igénybevétel mellett, gyakran átélt krízishelyzetet, elégtelen adminisztratív támogatást, a növekvő adminisztratív terheket, korlátozott, vagy csökkent előrehaladási lehetőségeket. Hajlamosak a kiégésre az egyedül dolgozók is, akiknek nincs lehetőségük szakmai megbeszélésekre, tapasztalatcserékre és tevékenységükről nem kapnak semmilyen visszajelzést .
A kiégés, nem egy statikus jelenség, hanem egy olyan folyamat, amely ciklikusan ismétlődik az emberek életében. A kiégésnek belső, személyiségből eredő okai is lehetnek. Megtörténik, hogy az illető személy egyre magasabbra teszi magának a mércét, és a sorozatos sikertelenség érzése miatt éghet ki. A kiégés érzetét sietteti, ha valakit a munkahelyen állandóan támadnak, vagy lelkileg akár burkoltan, akár nyíltan terrorizálnak .
Fontos lehet a jól működő csapatmunka, a jelenség korai felismerése és megoldása. Egy jó csapatban csökkenthető a kiégés előfordulása, ahol a munkatársak figyelnek egymásra, és a jó emberi kapcsolatokra. A kiégés megelőzésében fontos szerepe van a szakmai továbbképzéseknek, csapatépítő tréningeknek, közös programoknak. Fontos hogy minden személy tisztázza a hivatása határait, legyen reális az önmagáról alkotott képe. Szükséges, hogy tisztázzuk, melyek azok a problémás területek, ahol sikertelenséget élünk meg. Felül kell vizsgálni a mindennapi rutinjainkat és megtalálni azokat a területeket, ahol a kudarc-érzés elkerülésére új munkamódszerek is megpróbálhatók .
Sok embertársunk örökké siet, egyszerre több dologgal foglalkozik, emiatt türelmetlen, versengő természetű és hirtelen haragú. Törekszik a tökéletességre, magasak az elvárásai magával és a munkatársaival szemben, de egy idő után túlhajszolttá, kimerültté válhat. Ez az állandó készenléti, éber állapot magában hordozza a pszichoszomatikus és a szív-érrendszeri panaszok egyik fontos rizikófaktorát.
A kiégés testi tünetei elég hamar megjelennek. Ilyenek a feszültség, fejfájás, testsúlyváltozás, alvászavarok, pszichoszomatikus betegségek megjelenése, magas vérnyomás, fekélybetegség, táplálkozási zavarok.
A pszichés tünetek közül megemlíthető az ingerlékenység, cinizmus, emberi kapcsolatok romlása és felületessé válása, munkahelyhez, kollégákhoz való negatív, rosszindulatú viszonyulás, serkentő vagy nyugtató szerekkel való visszaélés. Csökken a teljesítőképesség, indokolatlanul jelennek meg az önértékelési problémák, a személy labilissá, szorongóvá válik. Innen már nagyon hamar következik a depresszió és a rögeszmék megjelenése, az elszemélytelenedés, fásultság érzése .
A kiégés egy olyan krízishelyzetet jelent, melynek leküzdésére egyedül nem lehet vállalkozni, külső segítségre van szükség. Fontos szerepe van a képzésnek, mely felhívja a figyelmet a kiégés tüneteire. Igen fontos a munkafeltételek javítása, a túlterheltség csökkentése, ugyancsak fontos a család és a munkatársi közösség fenntartó ereje. Végső esetben a munkahely változtatása is szóba jöhet. Szükséges megadni a dolgozóknak a szakmai fejlődés lehetőségét, az anyagi és erkölcsi megbecsülést.
Kevesebb a kiégett munkatársak száma egy olyan munkaközegben, ahol az egyén munkájával kapcsolatban megélheti saját fontosságának érzését. Mivel a kiégés visszafordítható folyamat, ajánlott tréningeket szervezni, ahol felhívják a figyelmet a jelenségre, vagy arra, hogyan lehet megelőzni, hogyan lehet csökkenteni a kockázati tényezőket és ha ezek jelen vannak, miként lehet hatékonyan kezelni .
Érdemes időt szakítani a számunkra fontos örömökre, kikapcsolódásra, pihenésre. A szabadságot úgy tervezzük, hogy valódi kikapcsolódást és regenerációt, feltöltődést nyújtson. Válasszuk szét élesen a munkaidőt és a szabadidőt, gondoljunk az aktív pihenésre, végezzünk hobbi tevékenységeket, természetjáró túrákat, vegyünk részt közéleti programokban, vagy keressünk bármilyen más hasznos tevékenységet. A hétvégi szabadnapokat használjuk ki olyan módon, hogy kikapcsolódást, ellazulást és újra feltöltődést nyújtsanak. A biztos, megértő családi háttér és jó baráti kör lehetővé teszik a kikapcsolódást, pihenést, szórakozást, s ezáltal segítenek átvészelni, vagy megbirkózni a sokszor elviselhetetlennek tűnő munkahely okozta stresszhelyzetekkel. Aki egyedül dolgozik, ajánlott hogy kapcsolódjon be a társasági életbe.