A volt kelet-európai országok termelik a legtöbb gyenge minőségű élelmiszert, főleg felvágottakat – közölték az egyik országos televízió honlapján, de a nyugati termelők sem kivételek. Az egyik hazai termelő beismerte, hogy igen drágán adják el, akár értékükön felül, a turisztikai útvonalak mentén, a hagyományosként eladandó termékeket. Ezek egy része gyenge minőségű készítmény, magas áron és a hiszékeny vásárló egyből elhiszi mindazt, amit a címkére írtak.
Egy termelő szerint a termékek 8O-9O %-a átverés, ugyanis a disznóvágás után, és minden, a kirakatban megmaradt, megbarnult , nem eladott húsmaradékot a kolbászba, vagy más felvágottba dolgoznak fel. Szója, fokhagyma, fűszer, ami belefér, mesterséges ízfokozók, rengeteg só és állagjavítók, tartósítószerek, több fajta „E” , sőt, sok helyen még a bőrt is beleteszik a felvágott termékbe, vagy húskonzervbe. Növeli a súlyát és az állagát, túlfűszerezve akár meg is közelíti az eredeti termék ízét. Ha belegondolunk, az eredeti házi kolbász készítésénél sovány őrölt húst és a kövérséget vagy szalonnának valót tettek, sót, borsot és fokhagymát, esetleg paprikát, ha magyarosan akarták készíteni. Ez volt a tradicionális kolbász receptje, semmi más.
Manapság már szinte el is felejtjük hagyományos házi készítmények ízét, annyiféle terméket vásárolunk, aminek állaga, íze meg sem közelíti a megszokottat, rágjuk, akár a gumit, a túlfűszerezés és ízesítés gondoskodik a más-, esetleg állott, avas íz vagy szag elfödéséről. Nem is beszélve arról, amikor a jónak tűnő kolbászt meg is kóstoljuk, minden karikában ropogó, őrölt porcot találtunk. A legnagyobb kritikája viszont az, amikor a maradék falatot a kis kutyusnak adjuk, megszagolja és nem eszi meg.
Nem csak bennem merült fel a gondolat, hogy vajon kinek éri meg ellehetetleníteni a kisgazdát, az igazi hagyományos termelőt, hogy ne vágjon otthon disznót, akár ne is gazdálkodjon, szűnjenek meg a kisebb vágóhidak, a nagyobbak keveseknek megvalósíthatóak. Ugyanakkor vegyük csak meg a messziről hozott, tálcás, fagyasztott, vagy kiolvasztott húst, friss gyanánt. Nem beszélve arról, hogy nem mindegy, hogy milyen tápot kapott, ami befolyásolja a hús ízét.
Az utóbbi harminc évben világszerte jelentősen megnövekedett a csirkehús fogyasztás. A fogyasztók nagy része akár orvosi ajánlatra is szinte a napi menübe foglalták a csirkehúst, mivel nem zsíros, egészséges, ára hozzáférhető. Ugyanebben az időszakban az elhízás hatalmas méreteket öltött, amiért felmerült a gyanúja, hogy az okai között talán a fokozott csirkehús fogyasztás is elképzelhető, főleg a gyerekeknél. Az utóbbi években az elemzésekből kiderül, hogy az iparilag tenyésztett csirkék húsának zsírtartalma szinte megnégyszereződött, ugyanakkor a fehérjetartalma közel hatvan százalékkal csökkent. A növekvő fogyasztást a felgyorsított „termelés” kellett hogy kövesse, ezért fordultak a növekedési hormonok használatához a tenyésztési folyamatban, amelyek megtalálhatóak a feldolgozott húsban és a tejtermékekben is. Sok államban nem engedélyezett a növekedési hormonok és az ösztrogén (női nemi hormon) alkalmazása az állattenyésztésben.
Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy az állatok nem kaptak növekedési hormont, akkor meg kell néznünk a címkén a megfelelő feliratot, mely garantálja a hormonmentességet a tenyésztés folyamán. Abban az esetben, amikor hormon-, vagy maradványok mutathatók ki a húsban, hajlamosíthat a prosztata rák, a túlzott ösztrogén pedig a mellrák előfordulására. Az európai uniós normák tiltják a növekedő húscsirkék hormonnal való beinjekciózását, így olyan tápszereket kísérleteztek ki, amelynek során intenzív hízókúrán esnek át, mely a szervezetüket fokozottabb növekedési hormon termelésére készteti. Ezek a hormonok nem bomlanak el olyan könnyen a főzési folyamatokban és a fogyasztók szervezetébe kerülnek. Így magyarázható, hogy az ilyen módon „feltuningolt” húst fogyasztó, növekedésben levő fiú gyermekeknek, de kislányoknak is, az elhízás mellett a melleik is már serdülőkor előtt megnövekedhetnek.
Legújabban botrányt kavart az antibiotikummal kezelt, csirkékből származó, importált húskészítmények esete is. A kevesebb veszteség és megbetegedések reményében a tenyésztés folyamán antibiotikumot adnak a csirkéknek, ami a feldolgozás és fogyasztáskor is kimutatható. Ennél komiszabb dolog volt, az évekkel ezelőtt importált készítmények esete: sós vízzel injekciózták be a levágott csirkéket, hogy húsuk „ízletesebb” legyen, valójában pedig azért, hogy a víz benne maradjon és jobban húzzanak a mérlegen.